Külföld
A Trump-Kim Dzsongun találkozó az iráni helyzet miatt hiúsult meg PDF Nyomtatás
Külföld
2018. május 25. péntek, 17:28

A két Kórea vezetöi már szinte ölelgették egymást, mindenki a szingapúri amerikai-észak-kóreai csúcstalálkozóra készült, aztán amikor Trump felmondta az iráni atomalkut, hirtelen minden megromlott. Ez nem volt véletlen egybeesés, Irán ugyanis az atomalku felmondása és az iráni eröket Szíriában ért izraeli "kifüstölös" hadmüvelet után atomcsapásra készülödött Izrael ellen, melyre korábban észak-kóreától kapta az atomfegyvereket. Mivel az izraeli válaszcsapás nemcsak Iránt sújtotta volna, hanem a felfegyverzö országot is, Észak-Kórea hirtelen megingott, tudatosította, hogy a jövöben mégis szüksége lehet az atomfegyvereire potenciális izraeli (atom)támadások kivédése érdekében, s elkezdett akadályokat görgetni a készülö észak-kóreai-amerikai kiegyezés útjába.

Már az idén januárban kínai felségvizeken "balesetet szenvedett" iráni olajtankert is valójában izraeli tengeralattjáró süllyesztette el, mert a köolajon kívül észak-kóreai fegyvereket is készült volna Iránba szállítani.

 
Trump homokos, AIDS-es és meg próbálta mérgeztetni a válni akaró feleségét? PDF Nyomtatás
Külföld
2018. május 19. szombat, 10:22

Szegény Melánia.

 
Trump klímaváltozásos humora PDF Nyomtatás
Külföld
2018. január 25. csütörtök, 19:11

December végén az USA keleti partvidékét soha nem látott erösségü hidegfront és havazás érte el, melyet éppúgy a HAARP-rendszereket müködtetö, de most már Trumphoz hü katonai erök idéztek elö mesterségesen, mint korábban - a globális felmelegedéses szélhámosságot támogatandó - a forróságokat és idöjárási extrémeket az elmúlt években.

Trump ezt a módját választotta a világ által idáig látott legnagyobb szélhámosság, az Obama és Ferenc pápa által propagált "globális felmelegedés" lufijának a kipukkasztásához:

2017.12.29.

Trump szerint jól jönne egy kis globális felmelegedés Amerikának

https://24.hu/kulfold/2017/12/29/trump-szerint-jol-jonne-egy-kis-

 
Francia elnökválasztás 2017 és annak lehetséges világpolitikai következményei PDF Nyomtatás
Külföld
2017. március 27. hétfő, 10:21

Az április-májusi francia elnökválasztás tétje óriási az EU szétverésének és a putyini NWO létrehozásának szempontjából. Ha ugyanis nem gyöz a Le Pen lány, Franciaország a jövöben bármikor megvétózhatja az oroszok hatalomátvételi kísérleteit az ENSZ-ben. A baj viszont azzal van, hogy míg az elsö fordulóban (április 23) a legtöbb közvéleménykutatás szerint Jean-Marie Le Pen nyer (25 százalék körüli eredménnyel), és ezzel tovább jut a második fordulóba (május 7-én tartják), addig a második fordulót mindössze 40 százalék körüli eredménnyel el fogja veszteni. Lehet, hogy április 17 és május 7-e között Franćiaországban is lesz egy hatalmas "iszlám terrorista" hamis zászlós merénylet, mint ahogy Orbán is robbanttatott a Teréz körúton a "migráncs-kvótás" népszavazás elött?

 
Duterte úr a Fülöp-szigeteken NWOs-cionáci népirtást "tesztelget" PDF Nyomtatás
Külföld
2017. február 19. vasárnap, 12:39

2017.5.30: Majd el kerülte a figyelmemet... Összenö ami összetartozik. A homoszexuális-pedofil náci Putyin a szadista náci Dutertével:

2017.5.23. Rodrigo Duterte Moszkvában találkozik hősével, Vlagyimir Putyinnal

https://444.hu/2017/05/23/rodrigo-duterte-moszkvaban-talalkozik-hosevel-vlagyimir-putyinban

"Öt napos látogatásra érkezik az orosz fővárosba Fülöp-szigetek rettegett diktátora, az állami tömeggyilkosságokkal világhírűvé vált Rodrigo Duterte, hogy újra találkozhasson "hősével", Vlagyimir Putyin elnökkel."

 
A közvéleménykutatók nem hibáztak PDF Nyomtatás
Külföld
2016. november 15. kedd, 08:14

2016. nov. 23: Hillary Clinton hívei a voksok újraszámlálását szeretnék

http://www.atv.hu/kulfold/20161123-hillary-clinton-hivei-a-voksok-ujraszamlalasat-szeretnek

"... Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje egyáltalán nem szólalt meg az ügyben."

 

Eredeti cikk: A választás lett meghamisítva Trump javára.

Trump gyözelme: hibáztak-e a közvélemény-kutatók?

http://www.atv.hu/belfold/20161113-trump-gyozelme-hibaztak-e-a-kozvelemeny-kutatok

Négy államban - Floridában, Észak-Karolinában, Wisconsinban és Pensylvániában - hackolta le az orosz  titkosszolgálat a választási rendszereket háttérhatalmi érdekböl. Az országos szinten beérkezett szavazatok tekintetében Clintonné felülmúlta Trumpot, az elektori körzetek számában viszont nem:

Fordulat: Mégis Hillary Clinton szerezte a több szavazatot

http://www.atv.hu/kulfold/20161109-fordulat-megis-hillary-clinton-szerezte-a-tobb-szavazatot

 
Hillary megkapta az önmegsemmisítési parancsot PDF Nyomtatás
Külföld
2016. szeptember 14. szerda, 10:55

Nukleáris hamis zászlós merényletet, amit az "iszlamistákra" kentek volna, és ami a gyözelemhez hozzasegítette volna Donald Trump-ot, már valószínüleg nem fognak tudni csinálni az elnökválasztásig, így a "B variánsnak" számító békés forgatókönyv kivitelezése is megkezdödött, a békés módszerekre alapozó, lassú szalámitaktika Donald Trump elnöki székbe segítéséhez, aminek része, hogy Hillary Clinton-nak ki lett adva a parancs, hogy "semmisítse meg magát". Az amúgy valóban beteges Clintonné szept. 11-i "ájulásos sztoryja" tervezett módon, megjátszva történt.

 
Antikrisztus-figyelö 2016-2020 PDF Nyomtatás
Külföld
2016. június 24. péntek, 06:12

2018.június 7: A "piramis szeme" állítólag arra készül, hogy egy kisebb atombombával a levegöbe repítse a Trump-Kim-Dzsongun csúcstalálkozót Szingapúrban, így játszva tovább a forgatókönyvet az NWO felé.

http://redefininggod.com/

2018.6.6.

Kim Dzsonun nagyon fél, hogy meggyilkolják Szingapúrban

(Kim Jong Un is reportedly extremely afraid of assassination around the Trump summit)

http://uk.businessinsider.com/kim-jong-un-reportedly-extremely-afraid-of-assassination-at-trump-summit-2018-6

De ez mind csak duma, valójában se Trump, se Kim Dzsongun nem fog meghalni, ha az esemény bekövetkezne. Mike Pompeo, a CIA korábbi fönöke és jelenlegi amerikai külügyminiszter Trump és Lindsay Graham embere, és minden egy szabadkömüves hálózatba tartoznak Kim Dzsongunnal ... A CIA évtizedek óta jelen van Észak-Kóreában, innen futtatja többek közt az amfetamin-származék drogbizniszét... Igazából csak Izrael és Észak-Kórea közt vannak valósabb törésvonalak, Észak-Kórea és a Trump-Graham-Pompeo neokon banda közt nincsenek ... Ha tehát valami történik Szingapúrban, az forgatókönyv szerint lesz. De majd meglátjuk. Amikor már elöre kiszivárog valami, attól könnyen el is állhatnak.

 
Vihar elötti csend mely alatt nagy tervek szövettek PDF Nyomtatás
Külföld
2016. június 12. vasárnap, 21:44

Az év másik fele már nem lesz annyira unalmas, eseményszegény mint 2016 elsö hónapjai voltak. Mindenki figyelmébe ajánlom a redefininggod.com legutóbbi írásait. Újból nagy összecsapás lesz az EU-t szétrobbantani óhajtó NWO-s frakciók és az azt ellenzö érdekcsoportok között. Tavaly júniusban végülis nem tudtak megegyezni egymás közt, így Görögország átlépése a BRICS-hez az utolsó pillanatban meghiúsult. A görög átlépés az EU szétbomlasztásának a kezdete lett volna (lásd. BRICS vs. USA-EU - eseményfigyelö-t 2015-böl). Az ezévi kísérlet az EU szétbomlasztására a BREXIT-el, Nagy-Britannia EU-ból való kilépésével kezdödhet, amennyiben hivatalosan is az lesz bejelentve, hogy a június 23-i népszavazáson a kilépés mellett szavazók voltak többségben. Ha a britek kilépnek, júliusban a globalisták szándékosan detonálhatják a görög bankrendszert is, ami aztán detonálhatja magát az EU-t is. Egy esetleges brit kilépés után az év végére az euró is "halott" lehet. Putyin, a Le Pen lány, Donald Trump és a többi NWO-s cionáci köcsög már alig várja, hogy színre léphessen!

 
BRICS vs. USA-EU - eseményfigyelö PDF Nyomtatás

 

Nyitottam erre egy külön témát, mert az elkövetkezö hónapokban alighanem sok fontos dolog fog történni.

2015. július 16: Bayer Zsolt: Európa csendes…

"A görög miniszterelnök vagy egy sötét gazember, vagy megzsarolták valami nagyon durva dologgal."

Az utóbbi ...

-----------------------------

2015. július 9: Az amerikaiak beavatkozása után - az EU többi tagállamával ellentétben - a németek továbbra is elleneznek mindenféle adósságcsökkentö javaslatot

Greece news live: Germans in rift with the rest of Europe over debt relief proposals after US intervention

http://www.telegraph.co.uk/finance/economics/11728175/Greece-news-live-Germans-in-rift-

 
Kínai-amerikai háborús veszély PDF Nyomtatás
Külföld
2015. május 25. hétfő, 22:20

"Hallani fogtok ... háborúk híreiröl" (Mt 24:6)

Az eseménysor a 2015. április 25-i nepáli földrengéssel kezdödött, amit ezek a barmok, az amerikaik csináltak HAARP-pal, hogy "megijesszék" Kínát és Indiát, a BRICS két jelentös tagállamát. Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy a kis nepáli királyság Kína és India közé van beékelve, ezért lett kiválasztva célpontnak. Aztán így folytatódott az eseménysor, ami a jelenlegi feszült helyzet kialakulásához vezetett:

 
A Germanwings 9525-ös járatát a francia légvédelem lötte le PDF Nyomtatás
Külföld
2015. április 07. kedd, 11:51

Miután „valakik“ a gépet távirányítással hatalmukba kerítették, és rá akarták vezetni egy „nagyon kényes célpontra“. Egyesek szerint a Barrage de Serre-Poncon-i vízierömü gátjára, mely Európa legnagyobb védögátja, mások szerint a Cadarachban található hatalmas, építés alatt álló magfúziós atomerömü konstrukciójára. A cél a BRICS-szövetség felé egyre jobban kacsintgató francia és német vezetés, Merkel és Hollande megfélemlítése lett volna (eltérített német gép lett volna rávezetve nagyon kényes francia célpontra). A francia légvédelem szerencsére még idöben beavatkozott. Lényegében kénytelenek voltak a gépet lelöni, megakadályozva ezzel a jóval nagyobb katasztrófát.

 
Az olajár szaúdiak általi földbe döngölése kishíján (világ)háborút okozott PDF Nyomtatás
Külföld
2015. március 09. hétfő, 14:50

Az olajár drasztikus zuhanása mögött az elmúlt hónapokban a szaúdiak álltak, akik szándékosan „elárasztották“ a világ piacait olcsó köolajjal. Mindezt az amerikai neokonzervatívok megrendelésére tették azzal a céllal, hogy így kényszerítsék térdre az orosz gazdaságot, melynek fö exportterméke a köolaj. Mígnem az oroszok kishíján megtámadták ballisztikus rakétákkal Szaúd-Arábiát és Norvégiát, most január végén...

 
«ElsőElőző123KövetkezőUtolsó»

1. oldal / 3